RÓLUNK

MUNKÁINK

GALÉRIA

ALAPÍTÓK

A CSAPAT

KAPCSOLAT

Copyright © Solaris Produkciós Ház

RÓLUNK

A SOLARIS Stúdió rövid története

 

 

1990 A SOLARIS stúdió idén lesz 25 éves. Ezzel a legrégebben működő reklám-hangstúdió vagyunk.

Ketten alapítottuk a céget: Erdész Róbert és Tereh István.A nyolcvanas években egy instrumentális zenekar (SOLARIS), majd két igen sikeres magyar popzenekar (Első Emelet és Napoleon Boulevard) vezetőiként dolgoztunk. Utóbbi két együttes összesen közel két millió hanghordozót adott el pályafutása során Magyarországon, ami egy tíz milliós piacon kiemelkedő eredmény.

Stúdiós tevékenységünk is értelemszerűen a zenei vonalhoz kötődött kezdetben: reklámzenék, rádiós- és televíziós szignálok, filmzenék komponálásával és felvételével foglalkoztunk.

1993 Később az ehhez kapcsolódó hangutómunkával bővítettük a kört (voice-over felvételektől az editáláson, zörejezésen, keverésen és masteringen, Dolby-hangkeverésen át egészen az adásanyagok elkészítéséig).

2004-ben létrehoztuk video-utómunkával foglalkozó stúdiónkat (vágás, kompozitálás, 2D-3D animáció stb.).

2007-ben felépítettük saját produkciós házunkat, ahol ma már az utómunka minden, képi-hangi fázisa mellet komplett reklámfilm-forgatásokkal is foglalkozunk.

Évente 300-400 reklám utómunkáit végezzük, főbb megrendelőink reklámügynökségek, filmgyártó cégek, televízió- és rádióállomások, hanglemezkiadók, közvetlenül reklámozó multinacionális cégek.

Az elmúlt 25 évben megrendelőink voltak:

Ogilvy and Mather, Lowe GGK, TBWA, TAG Worldwide, BBH, AMWBBDO, EGPlusWorldwide, DDB Worldwide, J.Walter Thompson, Young & Rubicam, McCann-Ericson, Grey, HAT reklám, Stábfilm, EURO-RSCG, Havas Worldwide, Berlin-Chemie, Live Nation, Unilever, T-mobile, Vodafone, Electronic Arts stb.

Néhány példa az utóbbi években nálunk készült reklámfilm-utómunka termésből:


Airwick, Avon, AXE, BAT, Belvita, Bertolli, Bramac, Braun, Bref, Burn, Carefree, Cif, DHL, Domestos, DOVE, Dreher, Electrolux, Electroworld, ErsteBank, Fanta, Flora margarin, FORD, Generali, GILETTE, HALLS, HELL, Hellmann’s, INTEL, Johnson&Johnson, Kika, Kitekat, KNORR, Landliebe, Magnum, Mazda, MILKA, Nestea, Nissan, Nivea, OB, OBI, OMV, Oral B, Palette, Pedigree, PENNY, Perwoll, Philadelphia margarin, ProEnzi, Provident, PUR, RAMA, REXONA, Septofort, SHELL, SIGNAL, Stella Artois, Suzuki, Tchibo, Volkswagen, CIB, Generali, Pick Wick, Unicum, Douwe Egberts, Honda, Hyunday stb.

Jelenleg 3 hangstúdiónk és 4 video-utómunka stúdiónk üzemel

A hangstúdiók profil szerint:

1.műterem (Kecske utca): ez a reklám-hangutómunka stúdiónk. Itt rádió- és TV-reklámok felvételi, editálási és keverési munkái készülnek.

2.műterem (Kecske utca): az Electronic Arts Magyarországon megjelenő számítógépes játékainak (FIFA, BIA, Need for Speed, Harry Potter, MySims, Burn Out stb.) szinkron-munkái, beharangozó spotjainak képi- és hangi utómunkái készülnek ebben a stúdióban. Jellemzően sokszereplős, hosszú felvételi és editálási időkkel készülő produkciók.

3.műterem (Csaba utca): ez a zenefelvételi stúdiónk. Itt reklámzenék, lemezek, filmzenék és szignálok felvételi, editálási és keverési munkái készülnek.

Néhány példa:

reklámzenék: Rama, Rexona, Domestos, Flora margarin, Cif, Coccolino, Panadol, Johnson&Johnson, Panasonic, Pilsner, BuyWay, OBI, OMV, Provident, Bramac, Unicum, Audi, Ford, Suzuki, Nissan, Skandináv Lottó stb.

mozifilm: Napfogyatkozás (Hunnia Filmstúdió), Bánk Bán (operafilm) stb.

szignál: TV2, Juventus Rádió, Calypso rádió, Danubius Rádió és Klubrádió arculati szignálkészlet, MTV1, Szerencsejáték Rt. és TV2 műsorszignálok stb.

lemezfelvételek: Solaris, Napoleon Boulevard, CABARET, Kállói Molnár Péter, Musical WitchCraft, TheKolin, MATÁV karácsonyi album, stb.
egyéb: T-Mobile, Vodafone, Pannon IVR-készleteinek felvétele, az első magyarországi Megasztár-elődöntők hangfelvételi- és hangutómunkái



Igen rövid technikai leírás:

Editáló rendszer: mindhárom stúdióban ProTools 11 HD felvételi rendszer működik.
Mikrofonpark: Brauner VM1, Neumann 89i, Neumann U64, Neumann U57, Royer, AKG
Outboard: Nieve 1073DPA preamps, Teletronix LA2 (Universal Audio), Universal Audio 1176 és 610 (preamp&compressor), Summit Audio EQ, Focusrite ISA 110 EQ és 430MK-II ProducerPack, Cranesong Trekker (compressor), Lexicon 480L (reverb) stb.
Monitoring: YAMAHA NS10M/Bryston 2B és KRK Expose 5.1 system

TOVÁBB>

MUNKÁINK

TOVÁBB>

további munkáinkat tekintse meg

csatornánkon

GALÉRIA

TOVÁBB>

ALAPÍTOK

Erdész Róbert

tulajdonos, zenei producer, zeneszerző

 

Solaris

Napoleon Boulevard

Cabaret

Tereh István

tulajdonos, zenei producer, kommunikációs, PR szakember

 

menedzser:

Solaris, Első Emelet,Step, Napoleon Boulevard, Lilla-Czigi,

Krasznai Tünde

 

program és zenei igazgató:

Melody FM 96.4 rádió, Duna Rádió 91.1

TOVÁBB>

A CSAPAT

Tótin Tímea

gyártásszervező producer

Zavecz János

hangmérnök, vágó

Erdész Tamás

zeneszerző,

hangmérnök

Jánvári István

2D-3D animátor

Bajor Dániel

vágó

TOVÁBB>

KAPCSOLAT

CÍMÜNK:

1037 Budapest,
Kecske u. 27.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

TEL: 06 1 359 2958
MOBIL: +36 30 934 2880
EMAIL: studio@solaris.hu

ÜZENET:

Kérdése van, felvenné velünk a kapcsolatot, írjon nekünk üzenetet! Köszönjük az érdeklődését.

Üzenetét sikeresen elküldte

Üzenete elküldése során

hiba történt

Üzenete megérkezett